Etty Hillesum (1914-1943) a huszadik századi lelkiségi irodalom kiemelkedő alakja, ki főként különcségével, rendkívüli hittapasztalatával ragadott magával. Fiatal entellektüel szeszélyes érzelemvilággal, ki aktív szexuális életet él és háklis családból származik. Mégis életének utolsó két és fél évében gyökeres változáson megy keresztül, mely önfeláldozó, Istennel mély, meghitt kapcsolatban élő nővé alakítja át. A remény hírnöke: akárhova sodorjon is az élet, akármilyen téves döntéseket is hozzak, mindig van kiút és tovább: sosem késő. Etty tanúja annak, hogy Isten működésének semmi sem szab határt. Ahogy Henri de Lubac SJ írja: „[Krisztus] megváltó ereje nem ismer határokat… Még a legfurcsább babonákon keresztül is, a kegyelem az igaz lélek előtt meg tudja nyitni az utat, mely Istenhez vezet”.[1]
Etty Hillesum a második világháború szörnyűségei közepette is kitart az Isten és ember jóságába vetett hite mellett: zsidóként, megannyi megaláztatás elszenvedőjeként. Önként vállalja, hogy a westerborki átmeneti táborban szolgálatot vállal, vigaszt nyújtva sorstársainak, még mielőtt Auschwitzba vagy Sobiborba deportálnák őket: „Valakinek lennie kell, ki mindezen keresztülmegy és tanúsítja, hogy Isten él, még ezekben az időkben is. És miért ne lehetnék én az a tanú?”. Etty a sötétségben rátalál a fényre, és mindenféle hamisság nélkül hirdeti, hogy az élet szép, teljes és értelemben gazdag: „Amikor a fájdalomnak megadtad azt a helyet és teret, melyet nemes gyökerei megkövetelnek, akkor igen, mondhatod: az élet szép és gazdag”. Ami a legtöbb ateista érve Isten létezése ellen („Hol van Isten a szenvedésben? Hol volt Auschwitzban?”), az Etty számára egy újféle istentapasztalat kezdete. Dietrich Bonhoefferrel együtt egy „gyenge és tehetetlen” Istent ismer meg, ki „elfogadja, hogy hiányozzék a világból, de jelen akar lenni a kereszten”. Annak tapasztalata, hogy a szerető Isten szabadságot ad, nem akarja kontroll alatt tartani a világot, és vállalja azt is, hogy tehetetlenül szenvedjen és sírjon a kiszolgáltatott, méltóságukban megtiport emberekben. Ez az Isten arra hívja őt, hogy újra és újra letérdeljen, visszatérjen bensőjébe, hol szüntelen párbeszédet tud folytatni Vele. Felismeri annak felelősségét, hogy a vészterhes időkben megvédje Isten hajlékát: „Az egyetlen dolog, amit ezekből az időkből megmenthetünk, és az egyetlen dolog, ami számít, a Te kis morzsád mibennünk, Istenem. És talán hozzájárulhatunk ahhoz is, hogy kiássunk mások meggyötört szívéből. Igen, Uram, úgy tűnik, hogy te nem tudod megváltoztatni a körülményeket, mert azok is az élet részét képezik. Nem okollak érte, később majd te vonsz felelősségre minket. És minden szívveréssel nő bennem a bizonyosság, hogy te nem tudsz segíteni, hanem rajtunk áll, hogy segítsünk neked, és az utolsó leheletünkkel is megvédjük hajlékodat mibennünk”.
Etty hitének alapvető sajátossága bensőjének érzékeny hallgatása. Ez a benső démonokkal való megküzdéssel is együtt jár, Remete Szent Antalhoz hasonlóan, ki a sivatagban benső rendezetlenségeivel szembesül. Etty pszichológusa, Julius Spier segítségével szembesül ezekkel az erőkkel, majd a benső munka lassan elhozza a felszabadulás és a tisztán látás ajándékát. Megtanulja annak művészetét, hogy ne engedje magát teljesen kiszolgáltatni érzéseinek, hanem tudatosítva azokat kézbe vegye életének irányítását. Önmaga mélyebb megismerése, hallgatása, a meditáció rendszeres gyakorlása által a csendben megnyílik az Istennel való találkozás tere: „Bennem egy nagyon mély forrás van. És abban a forrásban ott van Isten. Néha el tudom érni Őt, gyakrabban kő és homok fedi: ekkor Isten el van temetve. Ekkor újra ki kell ásnom. Elképzelem, hogy egyesek az égre emelik tekintetüket: Istent magukon kívül keresik. Mások meg lehajtják a fejüket, kezükkel elrejtvén; azt hiszem, Istent magukban keresik…”.
Istenkapcsolata Szent Ágoston „Vallomásaira” hajaz, ki áldja Istent, hogy rendszert hozott rendezetlen életébe, és megnyitotta számára bensőjének szentélyét, hol „valami lényeges rejlik, nagyon mélyen bennem”. Megtapasztalja ő is Isten feltétel nélküli szeretetét, ami lassan átformálja őt, és megnyitja embertársai felé. Etty naplójának második fele egyre inkább másokról és Istenről szól. Vágyat érez arra, hogy szeretetét megossza mindazokkal, kiknek szüksége van rá: „Uram, vezess kézen fogva, szépen követlek, nem állok ellen. Nem hárítom el, mit az élet ad, és megpróbálok mindent a lehető legjobban elfogadni… Bárhol is legyek, igyekszek egy kis szeretetet sugározni az emberek felé, amit magamban hordok… Nem akarok különleges lenni, csak igyekszek az lenni, ami bennem ki akar bontakozni. Néha azt hiszem, hogy a kolostor elszigetelődésére vágyom. De az emberek között kell megvalósítanom magam, ebben a világban”.
Az elmúlt évemet végig kísérte ez a hölgy, kinek lelki fejlődését, benső átalakulását választottam szakdolgozatom témájául. Etty őszintesége gyakran zavarba hoz, és arra késztet, hogy őszintén szembesüljek érzéseimmel, rendezetlenségeimmel és vágyaimmal. Az igazság felszabadít, és még inkább párbeszédbe hív Istennel, kivel bátran beszélgethetek küzdelmeimről, kérhetem segítségét és útmutatását. Etty tapasztalata arra is megtanít, hogy a változás lassú folyamat és türelem kell hozzá.
Megerősít abban, hogy a keresztény élet főképp kapcsolat: önmagammal, Istennel és másokkal. Nem külső normák követése csupán, hanem egy szeretetkapcsolat, ami folyamatosan átformál engem. Az én dolgom pedig az, hogy átengedjem magam az isteni kegyelemnek; hagyjam, hogy alakítson akarata szerint. Etty arra is bátorít, hogy szembenézzek benső sötétségeimmel, a bennem levő fájdalommal, haraggal, szomorúsággal, és a Szentlélekkel együtt munkálkodjak benső kertem alakításán. Olyan ez, mint a kútásás: én felülről ások, a Szentlélek alulról. Az, hogy a forrásból mikor fakad fel a víz, nem rajtam múlik, mégis az erőfeszítésemre szükség van.
Jelen blog abból a vágyból született, hogy megosszam Etty Hillesum lelkiségének gazdagságát. Magyar nyelvterületen nevét leginkább homály fedi, naplójának rövidített változatát Gera Judit fordította le 1994-ben, és adta ki a Gondolat 1994-ben „A megzavart élet” címen. E rövidített változat 186 oldalas, a teljes napló viszont 800 oldalt foglal magába (ezt olasz fordításban olvasom). Ezen kívül Etty levelezéseit is kiadták, mely magyarul sajnos még nem jelent meg. Célom e hiányt pótolni. Következő írásaimban Etty életének egyes eseményeit válogatom ki, melyeket röviden kommentálok. Első írásomban Etty gyerekkorát és fiatalságának éveit mutatom be, hogy kontextusba helyezzem a későbbi eseményeket.
Etty Hillesum 1914. január 5-én született a hollandiai Middelburgban, zsidó család gyermekeként. Édesapja, Louis Hillesum klasszikus nyelveket oktatott, míg édesanyja orosz menekült volt, ki az 1907-es pogrom elől menekült Hollandiába. Etty életének első tíz évében négyszer kényszerült költözni, az 1924-es deventeri letelepedésig, hol apja az iskola igazgatóhelyettesi posztját vette át. Családjuk igazán kaotikus volt. Az apa nyugodt, visszahúzódó, „bagoly” természetű volt, kinek gondot okozott a fegyelmezés. Az anya ellenben szangvinikus, szeszélyes természettel bírt, ki nem igazán tudott békés otthont teremteni családjának. Etty elrettentő példaként tartotta őt számon: felelős „egy rendszertelen életért… tönkretéve a házban uralkodó hangulatot”. Testvérei, Mischa és Jaap – egyik a zenében, másik az orvoslásban volt tehetséges – ingatag karakterűek voltak, és mindketten pszichiátriai kezelésben részesültek. Egy zilált, sebzett családdal állunk szemben, mely nem tudott kedvező fészket biztosítani a gyermekek megfelelő érzelmi érésének. Az 1931-es családi fénykép kiválóan szemlélteti mindezt: hideg, fagyos, senki sem nevet rajta. A Hillesum család az asszimilálódott zsidók csoportjához tartozott, kik nem gyakorolták vallásukat. A naplóban semmit sem találunk, mi a zsidó vallás, hagyomány, kultúra gyakorlására utalna.
A gimnázium befejezése után Etty 1932-től jogot tanult Amsterdamban. 1937-től Hendrik (Han) Wegerif, egy özvegy könyvelő házába költözött, kinek szeretőjévé lett, és a háztartásért is felelt. A jog nem igazán érdekelte, ezért 1939-ben közepes eredményekkel fejezte be a jogi egyetemet. Ezt követően szláv nyelveket kezdett tanulni, melyet az 1940-es német megszállás szakított félbe. Egy szemeszter erejéig a népfőiskolán kurzust is tartott, majd a későbbiekben orosz magánórákat adott lakásában.
Ezt az időszakot érzelmi ingatagság jellemezte: Etty teljesen testi szenvedélyeinek élt, miközben bensőjében úgy érezte magát, mint egy „összebogzódott gomolyag”. Ahogy naplójában leírja, mindhárom testvér idősebb személyekkel kezdett viszonyt, ami mély egységre és meghittségre való vágyakozásra utal, melyet a szüleiktől nem kaptak meg. Etty olykor iszonyatosan szenvedett: degeszre ette magát, komoly hasfájásai voltak, nagy mennyiségű fájdalomcsillapítót szedett stb. Lelki, pszichés gyötrődése Ettynél általában szomatikusan jelentkezett. Ez a későbbiekben lehetőséget kínált arra is, hogy egy megtestesült lelkiséget éljen, integrálja a fájdalmat, ami szembesítette őt sebezhetőségével is. Ez a fajta sebezhetőség lett bensőjének azon forrása is, ahol az Élő vízzel olthatta szomját, és Istennel találkozhatott.
1940. május 10-én Németország megszállta Hollandiát, és a holland hadsereg csak öt napig tudott ellenállni a német túlerőnek. Május 14-én a királyi család és a kormány Nagy-Britanniába menekült, melyet követően Hollandia kapitulált. 1940 októberében az összes zsidó vagyont felleltárazták, amit a későbbiekben elkoboztak. Az év vége felé létrehozták a Zsidó Tanácsot, ami aljas módon a zsidókat arra bátorította, hogy egymás identitását felfedjék. 1941. február 9-én a holland náci párt felgyújtotta az amsterdami zsinagógákat, ami ellen zsidók és nem-zsidók egyaránt tiltakoztak. Február 25-én az amsterdami kikötő munkásai is sztrájkba léptek. Mindkét megmozdulást elnyomták, több zsidó Mauthausenbe való deportálásával torolták meg, és felállították az amsterdami gettót.
1941. február 3-án Etty találkozott Julius Spierrel (1887-1942), egy német pszichológussal, Jung tanítványával, ki a kezeket tanulmányozta. Spier eredetileg frankfurti üzletemberként tevékenykedett, majd huszonévesen váltott, és a kirológiának, a kéz tanulmányozásának szentelte az életét. Carl Gustav Jung tanítványa volt, ki kirológiai tanulmányai folytatására buzdította őt. Így Berlinben rendelőt nyitott, amit hamarosan be kellett zárnia, és zsidóként 1939-ben Amsterdamba emigrált. Itt előadásokat kezdett el tartani, illetve fiatal hölgyekkel folytatott terápiás kapcsolatot. Etty ebbe a körbe kapcsolódott be, és Spiernek köszönhetően a benne levő energiák elkezdtek felszabadulni.
A következő írásomban Etty szabadulásának, átalakulásának első momentumát ismertetem. Ha tetszett és érdekel, akkor tarts velem a folytatásban is.
(Folyt. köv.)
[1] H. de Lubac, «Catholicisme», Revue de l’Avcam 812 (1933) 131.
